Napló

Mivel a Fehárvár sem ezen, sem a korábbi kupanapon nem jelent meg, ezért kizárásra kerültek. Bár sosem öröm az ilyen helyzet, nekünk annyiban szerencsésen alakult, hogy így a pályán elszenvedett vereség helyett egy győzelem került a nevünk mellé ellenük, ami jelentősen javította a playoffba kerülésünk esélyeit.

Féltáv után teljesen esetleges formát mutattunk az alapszakaszban, 3–3-as mérleggel vágtunk neki a folytatásnak, és a rájátszásba jutást tűztük ki célul. Hamar kaptunk azonban egy kijózanító pofont, mivel bár úgy mentünk neki a napnak, hogy bravúrral akár három győzelem is elérhető lehet, végül ezt meg sem tudtuk közelíteni.

A borzalmasan sikerült első forduló után magunkat újraszervezve, változtatásokkal felvértezve indultunk neki a második kupanapnak. Nem tudott megjelenni viszont a nyaralását töltő Levi és Martin Peti, ráadásul Roli sem heverte ki még teljesen az első kupanapon összeszedett ujjtörését.

Vannak rossz, és vannak borzalmas kezdések. Nekünk sikerült az utóbbit produkálnunk a Pünkösdhétfőn megrendezett első kupanapon, amivel kapcsolatban az egyetlen pozitívum az volt, hogy innen már csak felfelé vezethet az út.

Az októberben véget ért bajnokságot követően felmerült a "hogyan tovább" kérdése. Mivel az első szezonunk volt, illetve a következő bajnokság kezdődátuma sem volt ismert, bizonytalan volt miképpen lenne szükséges a felkészülést folytatni, és a motivációt a cudar időben fenntartani.

Az első két kupanapon sikerült elérnünk a magunk elé kitűzött célt, és bejutottunk a rájátszásba. Ott az alapszakaszban lehengerlő eredménnyel végzett Diósd Saints csapata ellen kezdtünk, és tovább nehezítette a dolgunk, hogy Peti, Levi, Sanyi, valamint Gyuri játékára sem számíthattunk a meccsen.

A második kupanapra tapasztalatokkal felvértezve érkeztünk, bízva abban, hogy ez hozzásegít minket egy playoff helyhez majd. Mivel menet közben visszalépett egy csapat, tudtuk, hogy a legfontosabb az lesz, hogy az első meccsünkön meg tudjuk fogni az Újpest Bulldogs-t, mely esetben szinte biztosan meg van a rájátszás.

Az első kupanap Dabason került megrendezésre 2024. szeptember 5. napján, az őszi dátumot meghazudtoló 35 fokos kánikulában. Magabiztosan érkeztünk, de hamar megmutatkozott a tapasztalatlanságunk, ám végül mégis jó szájízzel hagytuk el a pályát a nap végén.