Száraz György

A flagfoci bajnokságban hivatalos statisztikák sajnos nem voltak vezetve, ami azért is kár, mert egy szerelés van, hogy többet ér, mint egy TD, ahogy az is előfordul, hogy valaki a hátán cipeli a csapatot, de ez pusztán a látványos adatokban nem mutatkozik meg. Ettől függetlenül saját magunk szórakoztatására a legfőbb statokat megjegyeztük. Gyuri a 2024-s idényben 

  • 2 meccs alatt 
  • 4 TD-t és 1 kétpontos extrát kapott el, 
  • valamint 1 interceptiont szerzett.

SUNDAY LEAGUE

A csapat, kiegészülve a Millers-ben nem résztvevő játékosokkal, rendszeresen játszik hétvégente egymás elleni edzőmeccseket. Ezeket egy ideje videón rögzítjük, és azok alapján utólag összeírjuk a statisztikákat, szintén magunk szórakoztatására. Az adatok nem egészen reprezentatívak, mivel az első néhány alkalommal csak a TD-ket írtuk, az első kb. 30 alkalommal a szabványnál rövidebb és szűkebb kézilabdapályán játszottunk, ám ennyit elnézünk magunknak. 

PASSZ

Gyuri a Sunday League meccsein eddig:

  • 1 meccs alatt,
  • 1 passzkísérletből 0 sikeres passzt adott, és dobott 1 interceptiont.

ELKAPÁS

Gyuri a Sunday League meccsein eddig:

  • 19 meccs alatt,
  • 63 elkapásból 556 yardot szerzett,
  • 3.2 elkapást, illetve 29.2 yardot átlagolva meccsenként, 8.8 yardos elkapásonkénti átlaggal,
  • 16 TD, 6 egypontos, valamint 1 kétpontos extra mellett. 

FUTÁS

Gyuri a Sunday League meccsein eddig:

  • 19 meccs alatt,
  • 57 kísérletből 393 yardot futott,
  • 20.1 yardot átlagolva meccsenként, 6.9 yardos futásonkénti átlaggal, illetve szerzett
  • 2 TD-t is. 

VÉDELEM

Gyuri a Sunday League meccsein eddig:

  • 19  meccs alatt,
  • 13 interceptiont szerzett, amiből 5 darabot vitt vissza TD-re,
  • 1 sack-t hajtott végre,
  • 42 szerelés, valamint
  • 14 leütött passz mellett.