
Rácz Roland
A flagfoci bajnokságban hivatalos statisztikák sajnos nem voltak vezetve, ami azért is kár, mert egy szerelés van, hogy többet ér, mint egy TD, ahogy az is előfordul, hogy valaki a hátán cipeli a csapatot, de ez pusztán a látványos adatokban nem mutatkozik meg. Ettől függetlenül saját magunk szórakoztatására a legfőbb statokat megjegyeztük. Roli a 2024-s idényben
- 8 meccs alatt
- 1 interceptiont szerzett.
SUNDAY LEAGUE

A csapat, kiegészülve a Millers-ben nem résztvevő játékosokkal, rendszeresen játszik hétvégente egymás elleni edzőmeccseket. Ezeket egy ideje videón rögzítjük, és azok alapján utólag összeírjuk a statisztikákat, szintén magunk szórakoztatására. Az adatok nem egészen reprezentatívak, mivel az első néhány alkalommal csak a TD-ket írtuk, az első kb. 30 alkalommal a szabványnál rövidebb és szűkebb kézilabdapályán játszottunk, ám ennyit elnézünk magunknak.
PASSZ
Roli a Sunday League meccsein eddig:
- 2 meccs alatt,
- 2 passzkísérletből 0 sikeres passzt adott, és dobott 1 interceptiont.
ELKAPÁS
Roli a Sunday League meccsein eddig:
- 21 meccs alatt,
- 39 elkapásból 349 yardot szerzett,
- 1.9 elkapást, illetve 16.6 yardot átlagolva meccsenként, 8.9 yardos elkapásonkénti átlaggal,
- 10 TD, valamint 7 egypontos extra mellett.
FUTÁS
Roli a Sunday League meccsein eddig:
- 21 meccs alatt,
- 21 kísérletből 148 yardot futott,
- 7 yardot átlagolva meccsenként, 7 yardos futásonkénti átlaggal, illetve szerzett
- 2 TD-t is.
VÉDELEM
Roli a Sunday League meccsein eddig:
- 21 meccs alatt,
- 5 interceptiont szerzett, amiből 2 darabot vitt vissza TD-re,
- 2 sack-t hajtott végre,
- 50 szerelés, valamint
- 11 leütött passz mellett.