Németh Bence

A flagfoci bajnokságban hivatalos statisztikák sajnos nem voltak vezetve, ami azért is kár, mert egy szerelés van, hogy többet ér, mint egy TD, ahogy az is előfordul, hogy valaki a hátán cipeli a csapatot, de ez pusztán a látványos adatokban nem mutatkozik meg. Ettől függetlenül saját magunk szórakoztatására a legfőbb statokat megjegyeztük. Bence a 2024-s idényben 

  • 8 meccs alatt 
  • 1 darab kétpontos extrát kapott el, és 
  • 2 interceptiont szerzett.

SUNDAY LEAGUE

A csapat, kiegészülve a Millers-ben nem résztvevő játékosokkal, rendszeresen játszik hétvégente egymás elleni edzőmeccseket. Ezeket egy ideje videón rögzítjük, és azok alapján utólag összeírjuk a statisztikákat, szintén magunk szórakoztatására. Az adatok nem egészen reprezentatívak, mivel az első néhány alkalommal csak a TD-ket írtuk, az első kb. 30 alkalommal a szabványnál rövidebb és szűkebb kézilabdapályán játszottunk, ám ennyit elnézünk magunknak.

PASSZ

Bence a Sunday League meccsein eddig:

  • 3 meccs alatt,
  • 7 passzkísérletből 5 sikeres passzt adott, 71 %-s pontosság mellett,
  • 43 yardért, 6.1 yardos passzkísérlet, 8.6. yardos sikeres passzonkénti átlaggal,
  • 1 interceptiont dobott, illetve
  • 1 darab egypontos extrát.

ELKAPÁS

Bence a Sunday League meccsein eddig:

  • 40 meccs alatt,
  • 129 elkapásból 1050 yardot szerzett,
  • 3.2 elkapást, illetve 26.3 yardot átlagolva meccsenként, 8.1 yardos elkapásonkénti átlaggal,
  • 38 TD, 7 egypontos, valamint 3 kétpontos extra mellett. 

FUTÁS

Bence a Sunday League meccsein eddig:

  • 40 meccs alatt,
  • 99 kísérletből 896 yardot futott,
  • 22,4 yardot átlagolva meccsenként, 9.1 yardos futásonkénti átlaggal, illetve szerzett
  • 13 TD-t is. 

VÉDELEM

Bence a Sunday League meccsein eddig:

  • 40 meccs alatt,
  • 8 interceptiont szerzett, amiből 4 darabot vitt vissza TD-re,
  • 1 sack-t hajtott végre,
  • 182 szerelés, valamint
  • 34 leütött passz mellett.