Szerencsés folytatás, újra playoff helyen a negyedik forduló után

2025.12.19

Mivel a Fehárvár sem ezen, sem a korábbi kupanapon nem jelent meg, ezért kizárásra kerültek. Bár sosem öröm az ilyen helyzet, nekünk annyiban szerencsésen alakult, hogy így a pályán elszenvedett vereség helyett egy győzelem került a nevünk mellé ellenük, ami jelentősen javította a playoffba kerülésünk esélyeit.

Bullets - Soroksár Millers

7- 20

A Bullets ellen sorsdöntő mérkőzésre készültünk, hiszen nagyon hasonlóan álltunk a tabellán és tudtuk, hogy a végelszámolásban nagy jelentősége lehet annak, hogy ki nyerte ezt a meccset - tavaly is hetedik és nyolcadik helyen végzett a két csapat az alapszakaszban. 

Ennek megfelelő koncentráltsággal kezdtük a meccset, az első támadásunkban két rövid passz után megpróbálta Botond a védelmet meglepni egy hosszú kísérlettel, ami sikerült is, Levi magabiztosan húzta be az átadást, majd ezt követően az extrapontot is magára vállalta. A védelmünk domináns formájában érkezett, először Roli szerzett egy interceptiont, amit aztán mélyen a Bullets térfelére vissza is hordott, utána Botondnak volt egy hosszú Bullets passzt követően labdaszerzése. A Roli adta lehetőséget a támadók is kihasználták, Gábor kapott el TD-t, amivel el is húztunk 13-0-ra. Mivel a védelem kitartóan állta a sarat, a félidőre is ezzel az előnnyel vonulhattunk. 

A fordulás után azonban a Bullets egy rövid passzt követően több elhibázott szerelést kihasználva végigment a pályán, így vissza is jöttek a meccsbe, 13-7 volt az állás. Szerencsére ekkor az offense is össze tudta szedni magát, egy hosszú drive után Balázs villant igazi "red zone threat" módjára centerként, amire aztán Martin Peti tette fel a pontot az extrával. A következő támadásunkban Botond megpróbálta lezárni a meccset, azonban a Levinek szánt hosszú passza rövidnek bizonyult, így az interception után újra a Bullets jöhetett támadással a saját térfelükről, 5 perccel a meccs vége előtt. Ekkor Peti átvállalta a meccs lezárásának szerepét, a borítóképen is látható mozdulatával egy középre tartó passzt gyönyörű mozdulattal lehalászott, amit követően a támadósor már lényegében le tudta pörgetni az órát. 

Fontos győzelmet arattunk, hála elsősorban a védelmi teljesítményünknek, ami egész meccsen azt az egy TD-playt leszámítva tökéletesen működött. 

Dabas Sparks - Soroksár Millers

31- 25

Jól kezdtük a meccset, amiben Levi főszerepet vállalt, először megszerezte a vezetést egy elkapott TD-vel, majd a Sparks hosszú passzát szerezte meg a saját célterületünkön. Ezt követően a csapatok között egy komoly adok-kapok alakult ki, a védelmek nem találták a hangot, rendkívül lendületesen tudott haladni mindkét támadósor. Nálunk Levi és Martin Peti is elkapott még a félidőben 1-1 TD-t, ám a félidő legvége kedvezőtlenül alakult, mivel a két másodperccel annak vége előtt a saját end zone-ból elindított dabasi play-t sikerült bedobniuk a célterületünkre, amivel egyenlő állásnál, 18-18 mellett vonultak a csapatok szünetre. 

A második félidőben védelmek magukra találtak, ám sajnos a Sparks támadósora jobban megtartotta a momentumot, és a meccs vége előtt pár perccel el is húztak 31-18-ra. Ekkora még feléledt a támadósor, különösen Levi folytatta az egész napos jó formáját, a két perces figyelmeztetést megelőzően közvetleül behúzott egy hosszú TD-t, majd aztán az extrát is. 31-25-s állásnál így az volt a feladat, hogy megakadályozza a defense azt, hogy first downt szerezzen a Dabas, amivel még támadhattunk volna egyet. Az ellenfél azonban sikerrel teljesítette a negyedik kísérletüket, melyre tekintettel fájó vereséget szenvedve zártuk a rövid kupanapot, olyan meccsen, amit kicsivel nagyobb odafigyeléssel akár be is lehetett volna húzni. 

Amit azonban összeségében pozitívumként tudtunk értékelni, hogy az alapszakasz utolsó fordulóját a hetedik, rájátsztást jelentő helyen vártuk.