
Bányai Gábor
A flagfoci bajnokságban hivatalos statisztikák sajnos nem voltak vezetve, ami azért is kár, mert egy szerelés van, hogy többet ér, mint egy TD, ahogy az is előfordul, hogy valaki a hátán cipeli a csapatot, de ez pusztán a látványos adatokban nem mutatkozik meg. Ettől függetlenül saját magunk szórakoztatására a legfőbb statokat megjegyeztük. Gábor a 2024-s évben
- 8 meccs alatt
- 3 TD-t és 1 egypontos extrát kapott el.
SUNDAY LEAGUE

A csapat, kiegészülve a Millers-ben nem résztvevő játékosokkal, rendszeresen játszik hétvégente egymás elleni edzőmeccseket. Ezeket egy ideje videón rögzítjük, és azok alapján utólag összeírjuk a statisztikákat, szintén magunk szórakoztatására. Az adatok nem egészen reprezentatívak, mivel az első néhány alkalommal csak a TD-ket írtuk, az első kb. 30 alkalommal a szabványnál rövidebb és szűkebb kézilabdapályán játszottunk, ám ennyit elnézünk magunknak.
PASSZ
Gábor a Sunday League meccsein eddig:
- 26 meccs alatt,
- 170 passzkísérletből 88 sikeres passzt adott, 52 %-s pontosság mellett,
- 752 yardért, 4.4 yardos passzkísérlet, 8.5. yardos sikeres passzonkénti átlaggal,
- 17 TD-t, valamint 13 interceptiont dobott, illetve
- 11 darab egypontos extrát.
ELKAPÁS
Gábor a Sunday League meccsein eddig:
- 26 meccs alatt
- 101 elkapásból 712 yardot szerzett,
- 3.9 elkapást, illetve 27.4 yardot átlagolva meccsenként, 7 yardos elkapásonkénti átlaggal,
- 29 TD, valamint 8 egypontos extra mellett.
FUTÁS
Gábor a Sunday League meccsein eddig:
- 26 meccs alatt
- 34 kísérletből 226 yardot futott,
- 8,7 yardot átlagolva meccsenként, 6.6 yardos futásonkénti átlaggal.
VÉDELEM
Gábor a Sunday League meccsein eddig:
- 26 meccs alatt
- 10 interceptiont szerzett, amiből 4 darabot vitt vissza TD-re,
- 1 safety-t hajtott végre,
- 71 szerelés, valamint
- 15 leütött passz mellett.